Amikor lassan megszólal a hangom

Valahogyan az élet mindig a mozgás irányába vitt. Nem tudatos döntések által, inkább egy finom sodródás által.

A gimnáziumi években – különösen az érettségi évében – tetőzött nálam a pánik és a szorongás. Miközben érdekelt a pszichológia, az építészet világa is hívott, mégsem tudtam teljes erőbedobással készülni az ezekhez szükséges tárgyakra. Az elmém tele volt kérdésekkel, félelemmel, a testem pedig feszültséggel. Így maradt a test-nevelés. A testnevelés mindig biztonságos tér volt számomra. Az egyik olyan tantárgy – a magyar irodalom és a nyelvtan mellett –, amit kicsi korom óta szerettem. Soha nem kértem felmentést. Szerettem mozogni, szerettem a testemen keresztül megtapasztalni a világot. Emelt szintű testnevelés érettségi, egy jó angol eredmény, és négy egymástól teljesen különböző egyetemi szak: pszichológia, sportmenedzsment, tájépítészet és óvodapedagógia.

Az élet végül a sport irányába vitt.
Lediplomáztam sportszakon, közben párhuzamosan az óvodapedagógia szakot is elvégeztem. Végül mégis az utóbbi diplomámat használtam a gyakorlatban. Az egyetemi évek alatt azonban történt valami, ami mindent lassan átformált bennem, találkoztam a jógával.

Nem csak, mint mozgással – hanem mint tudománnyal, életmóddal, belső úttal. Érdekes módon éppen abban a két évben merültem el benne a legmélyebben, amikor a legmélyebben voltam saját magamban is. Ebben az időszakban (és még néhány éven keresztül) egy pszichológus hölggyel dolgoztunk együtt. Lépésről lépésre próbáltam kijönni abból az állapotból, amelyben akkor éltem. A jóga, a légzés, a testtel való kapcsolat – mind lassan nagyon lassan, hullámzóan kezdtek visszavezetni egy olyan állapotba, amiben jól vagyok, úgy igazán. Azóta sokminden történt. Masszázst tanultam, sportrehabilitációt, gerinctréninget, energiamunkát, légzésterápiát. Most pedig a hangok és a rezgések világa nyílik meg előttem a hangtálakon keresztül. Ha visszanézek, minden képzés, minden tanulás ugyanabba az irányba vezetett: az emberhez. A testhez. A mozdulatok általi gyógyuláshoz. A test és a lélek finom összekapcsolódásához. Van bennem is egy sajátos működés.

Szeretek mélyen tanulni. Beleásni magam dolgokba. Hónapokig, évekig figyelni, gyakorolni, tapasztalni, integrálni. Csak akkor érzem igazán hitelesnek azt, amit tanultam, ha már a saját életemben is átment rajtam. Talán ezért is hagyok sokmindent az utolsó pillanatra. Talán ezért is nehéz néha cselekvésbe fordítani mindazt, amit már tudok. Ilyenkor megjelenik a félelem. Pedig tudom: a cselekvés az, ami előre visz. A tapasztalat igazán ott születik. Az elmúlt időszakban már finoman elkezdtem megmutatni azt, amit csinálok a jógán túl. Rehabilitációval, légzésterápiával dolgozom, de még nem álltam teljes vállszélességgel ezek mögé. Talán most jön el ennek az ideje. Közben lassan összeállt a kép.

Ami egykor jógának indult, az ma már sokkal több annál.
Mozgásterápia.
Érintés.
Légzés.
Rezgések.
Hangok. Egy komplex folyamat, amelyben minden benne van, amit eddig tanultam – és benne van a lelkem is. Nem mindig tudom ezt szakszavakkal átadni. Intuitív ember vagyok, inkább érzem az embert, aki megérkezik hozzám.

Minden test más.
Minden történet más.
Minden kezelés más.

Halkan, finoman, de egyre bátrabban megmutatni azt, ami bennem él. Azt a játékos, örömteli Dorkát is, aki mindig ott volt a sok tanulás, keresés és mély utak mögött. Most kezd igazán megszólalni a hangom.