Amikor nem tudtam elbújni magam elől – a csend, ami lebontott

Sokáig úgy tűnt, minden rendben van.
 Jógaoktatóként órákat adtam, kapcsolatban éltem, sportoltam. A naptáram tele volt, a testem erős volt, a napjaim látszólag stabilak, de belül valami más zajlott. Egy finom, mégis nyomasztó érzés: „Valami nincs rendben.”

Nem tudtam megfogalmazni. Nem volt rá konkrét okom. Mégis ott volt az üresség, a feszültség, a szorongás. Voltak napok, amikor nehezen kaptam levegőt, mintha a lelkem “be lenne zárva”. A pánik hol lassan, hol hirtelen jött. Falási rohamokkal próbáltam kitölteni ezt az üres érzést. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, mitől. 

Egyedül lenni ijesztő volt. A csend nem megnyugtatott, hanem tükröt tartott, és én nem akartam belenézni. 

Olyankor csak mozogni akartam – futni, thai-boxra menni, órákat tartani, csak ne maradjak magammal.

De a testem, mint mindig, őszintébb volt nálam.

A futások, az edzések, a jógaórák után gyakran nem felszabadult, hanem kimerült voltam. Mintha túl sokáig feszítettem volna egy olyan íjat, aminek célpontja sincs. 

A meditáció… az volt a legnehezebb. Egy helyben ülni. Látni a gondolataimat. Érezni, hogy nem vagyok jól.

A légzés, ami lebontott

Nem volt egyetlen nagy áttörés. Nem volt hirtelen megvilágosodás. A változás lassan történt. Rétegenként.
 A légzéssel kezdődött.

Először csak egyszerű figyelem volt. A belégzés, a kilégzés ritmusa. 

Aztán megértés: a légzésem nem csak élettani folyamat, hanem kapu. A testem és lelkem között. A múltam és jelenem között. 

Minél mélyebben mentem bele, annál többet láttam meg magamból.

Tanultam, gyakoroltam, majd légzésterapeuta lettem.

Nem akartam többé elfutni, elnyomni a negatív dolgokat, túledzeni magamat, túlteljesíteni. 

Ez volt a valódi fordulópont: amikor nem menekülni kezdtem a belső csendtől, hanem benne maradni.

Kitisztult a kép

Ez a folyamat nem volt könnyű. Voltak napok, amikor visszazuhantam. Voltak időszakok, amikor elhittem, hogy „már jól vagyok”, csak hogy újra szembesüljek egy újabb réteggel. 

De a kép kezdett tisztulni. Nem tökéletes lettem, hanem valódibb. Kezdtem érezni, hol a helyem. Mikor vagyok jelen. Miben vagyok igazán önmagam, ki vagyok.

…és talán ez a legnagyobb ajándék: hogy már nem akarok máshol lenni, csak ott, ahol épp vagyok – testben, lélekben, a légzésben, egy mozdulatban.