Bizalomban született szabadság

Egyre tisztábban érzem: a léleknek mindegy, hol van, amíg a tér rezgése emel.
Nem a díszletek számítanak, hanem az, hogy az a hely, az a pillanat engedi-e, hogy a lelkem szabadon lélegezzen. A lélek önkifejezésre született. Arra, hogy kibontsa magát, hogy megélje, amit érez, hogy áramoljon.
Régi tapasztalatokra “támaszkodva” azt hittem, hogy a kapcsolat szóval együtt jár valami elvesztés.
Hogy ha kimondjuk, együtt vagyunk, ha nevet adunk annak, ami köztünk van, akkor óhatatlanul beszűkülünk. Mintha a címke által börtönné válna az, ami addig szabad volt. Mintha a szabadság és az intimitás nem férhetnének meg egymás mellett.
Ahogy egyre mélyebbre mentem önmagamba, lassan megértettem, hogy a szabadság és a kapcsolódás nem ellentétek. A tiszta szeretet tere tágabb annál, hogy egy szó elférjen benne.
Ami igazán fontos, az az, hogy képesek vagyunk-e őszintén, álarcok nélkül lenni. Hogy meg tudjuk-e őrizni önmagunkat, miközben egymás mellett vagyunk. Hogy tudunk-e teret adni a másiknak anélkül, hogy a saját terünket elveszítenénk.
Meg lehet élni a közelséget úgy, hogy közben mindkettőnknek megvan a saját tere. Lehet együtt lenni úgy, hogy nem veszítjük el a saját ritmusunkat. Ez a fajta szeretet nem félelemből, hanem bizalomból születik. Nem kapaszkodásból, hanem nyitottságból. Nem birtoklásból, hanem tiszta jelenlétből.
Amikor a bizalom mély, a szeretet tiszta, akkor a kapcsolat neve, a körülmények, a hétköznapok mind csak díszletek.
A lényeg az a tér, amit ketten teremtünk: ahol szabadok lehetünk, és közben kapcsolódhatunk.
Ahol a szeretet nem fog, hanem áramlik.
Ahol nem kell félnünk a szótól, mert tudjuk: a szív tágassága mindig nagyobb bármely címkénél.

Ronda