Vendégből Barát

Több mint öt éve lépett be az életembe.
Egy jógaórámra jött el, akkor még csak azért, hogy eleget tegyen a barátja kérésének. Nem volt benne semmi szándék, semmi cél — mégis, valami ott kezdődött el, ami azóta is velem van.

Oktató és vendég voltunk. Két világ, két életút, mégis valahogy az első pillanattól volt bennünk egy csendes megértés.
Aztán jött a covid, és szinte napi szinten találkoztunk az órákon. Végigkísértük egymást a változásban — külön-külön és együtt is fejlődtünk, növekedtünk.
A gyakorlásból mély beszélgetések lettek, és egy szoros barátság.

Az élet végül egy másik országba hívta őt, hogy megalkossa azt, amit talán mindig is hordozott magában. Egy nagy, bátor projektet, ami a világhoz szól — és a világból fakad.
Ritkábban találkozunk, de a kapcsolat maradt.
Olyan mély lett, amit nem lehet távolságban mérni.
Ami nem attól él, hogy milyen gyakran látjuk egymást, hanem attól, hogy mennyire valódi.

Aztán egy ponton úgy alakult, hogy én is részese lettem annak, amit ő alkotott. Nem volt idő sokat gondolkozni, csak jött az érzés: „Most kell. Ebben ott van valami, ami hív.”
Az egyik legszebb dolog, ami épp most történik az életemben.

Hálás vagyok érte.
Mert nem csak egy barát, hanem egy állandó emlékeztető arra, hogy az igaz kapcsolódás csendesen születik.
Nem kell erőltetni, nem kell akarni — csak nyitottnak lenni, amikor az élet odateszi elénk.

És amikor ott van, akkor megengedni, hogy ott is maradjon.